A plazmaklaszter-technológia hatékonyan ártalmatlanítja a levegőben szálló COVID-19 (SARS-CoV-2) vírusrészecskéket

A Sharp Corporation világelsőként fejlesztett ki egy plazmaklaszter-technológián alapuló berendezést, amelyről bizonyította, hogy egy mindössze kb. 30 másodperces plazmaklaszterion-kezelés során a levegőben szálló SARS-CoV-2 koronavírus-részecskék fertőzőképességét több mint 90 százalékkal csökkenti. A jelentős eredményt akadémiai intézményekkel, elsősorban a fertőző betegségek kutatása terén nemzetközi hírnévnek örvendő Nagaszaki Egyetemmel együttműködésben érték el. A kutatás irányítói között szerepelt Dzsiro Jaszuda, a Nagaszaki Egyetem keretein belül működő Nemzeti Járványügyi és Fertőzésmegelőzési Központ és Trópusi Orvostani Intézet professzora, valamint az ugyanitt dolgozó Aszuka Nanbo, a Japán Virológiai Társaság elnökségi tagja, és Hironori Josijama, a Simane Egyetem Orvosi Fakultása Mikrobiológiai Tanszékének professzora és szintén a Japán Virológiai Társaság elnökségi tagja.

Az új típusú SARS-CoV-2 koronavírus által okozott COVID-19 járvány kitörését hivatalosan 2019 decemberében jelentették be. 2020 augusztusáig világszerte több mint 25 millió ember fertőződött meg az új kórokozóval, és legalább 840 ezren hunytak el a betegség következtében. A világjárvány sürgető kihívás elé állítja a világ társadalmait, és azonnali ellenlépéseket tesz szükségessé az élet legkülönbözőbb területein.

A Sharp 2004-ben már igazolta a plazmaklaszter-technológia hatékonyságát a Coronaviridae családba tartozó macska koronavírussal szemben, majd a rá következő évben, 2005-ben ugyanezt bizonyította a 2002-03-as járványt okozó és a SARS-CoV-2-vel genetikai rokonságban álló súlyos akut légzőszervi koronavírussal, a SARS-CoV-val kapcsolatban. Most a Sharp közvetlenül a levegőben szálló folyadékcseppecskék által szállított SARS-CoV-2 vírusrészecskékkel végezte el a vizsgálatot, amely a korábbiakhoz hasonlóan igazolta a technológia kórokozóölő képességét.

A Sharp Corporation 2000 óta él az akadémiai marketing stratégiájával, melynek részeként a világ számos független kutatóintézetével működött együtt a plazmaklaszter-technológia hatékonyságának bizonyítása érdekében. E független intézetek nagy számú kórokozó és káros anyag – köztük a világjárványokat okozó influenzavírusok, a gyógyszerrezisztens baktériumok és az atka-allergének – elleni küzdelemben igazolták a plazmaklaszter-technológia klinikai hatékonyságát, továbbá rámutattak arra, hogy a levegő plazmaklaszterion-kezelése csökkenti a hörgők gyulladását az asztmával küzdő gyermekekben. Ezzel egyidejűleg a plazmaklaszter-ionok biztonságossága is igazolást nyert. A Sharp elkötelezett a plazmaklaszter-technológia hatékonyságát vizsgáló, kiemelkedő társadalmi hasznosságú kutatások folytatása mellett.

„Az alkohol és egyéb fertőtlenítőszerek, valamint a szappanok és más felületaktív anyagok jól ismert módon csökkentik a vírus szennyezett felületeken keresztüli átadásának veszélyét. Az aeroszollal, vagyis a levegőben terjedő mikrocseppekkel való fertőződés ellen azonban a maszkviselésen kívül kevés hatékony védőintézkedés létezik – nyilatkozta Dzsiro Jaszuda professzor. – A jelen tanulmányban bemutatjuk, hogy a plazmaklaszter-technológia hatékonyan ártalmatlanítja a lebegő cseppecskék által hordozott SARS-CoV-2 vírusrészecskéket. Várhatólag ez csökkenti majd a fertőzés átadásának rizikóját a zárt légterekben, így az irodákban, otthonokban, gyógyintézményekben és járműveken egyaránt.”

A Nagaszaki Egyetem laboratóriumában elvégzett vizsgálat során egy kb. 3 liter űrtartalmú tesztkamra egyik oldalán SARS-CoV-2 vírusrészecskéket tartalmazó aeroszolt hoztak létre, amelyet a légáramlás a fülke másik oldala felé hajtott. A kamra közepén egy plazmaklaszterion-generátort helyeztek el, amely 10 millió ion / köbcentiméter sűrűségben állította elő az ionklasztereket. A kamra túloldalán elhelyezett berendezés felfogta az odaérkező vírusrészecskéket, amelyekkel azután a virológiában bevett módszerrel (az ún. plakkformáló esszé segítségével) meghatározták a fertőzőképes vírusok számát.

Sharp covid 19,  SARS-CoV-2

Az összegyűjtött vírusok titere – a sikeresen megfertőzött szövettenyészeti sejtek aránya alapján – a plazmaklaszterion-generátor kikapcsolt állapotában 1.76 x 10^4-nek, működő generátor mellett 1.54 x 10^3-nak adódott, ami 91.3 százalékos csökkenést jelent.

Sharp Plasmacluster covid 19,  SARS-CoV-2

A plazmaklaszterion-generátor működés közben a pozitív kisülési elektród és az ellentétes elektród között fennálló magasfeszültség révén pozitív és negatív töltésű ionklasztereket – intakt vízmolekulák csoportjával körülvett, vízmolekulák bontásából származó H+ és O2- ionokat – állít elő. Ezek az ionok pillanatszerűen hozzákötődnek a levegőben lebegő legkülönbözőbb kártékony részecskékhez, úgymint baktériumokhoz, vírusokhoz, gombákhoz vagy allergénekhez, és ott erősen reaktív hidroxilgyököket formálnak. A hidroxilgyökök agresszív oxidálószerként viselkedve elroncsolják a káros részecskék felszínén található fehérjéket, ezzel ártalmatlanítják azokat. A hidroxilgyök nemcsak a szabad oxigénatomnál, de a szintén fertőtlenítésre használt ózonnál vagy a hidrogén-peroxidnál is erősebb oxidálószer, így különösen hatékonyan lép fel a lebegő kórokozókkal és egyéb szennyezésekkel szemben.


«Vissza